Vigyázz a tojásra
A játék lényege az, hogy egy olyan védőburkot építsetek egy tojás köré, ami megvédi azt bizonyos magasságból (mondjuk 3-5 méter) való leesés során a töréstől. A védőburok készülhet bármilyen irodaszerből, vagy egyéb, meghatározott eszközökből is. Az a csapat nyer, akinek nem törik össze a tojása, vagy, ha több csapat van, azok kapnak pontot, akiknek egyben marad a tojásuk.
Ceruza a palackban
Ez a játék segít megtörni a jeget a csapatépítő tréningen, ráadásul legalább olyan egyszerű és gyors, mint a tojásos verzió. Két madzagra, egy vizes palackra és egy ceruzára lesz szükség, valamint két játékosra. Kössük a mazdagokat a ceruza végére, a másik felét pedig a játékosok derekára úgy, hogy azok egymásnak háttal állnak, a amdzag pedig megfeszül. Végül kezdjenek el hátrafelé sétálni egymás irányába, hogy a madzag lejjebb eressze a ceruzát. A cél az, hogy beletaláljanak a félúton a földön lévő vizes palackba a ceruzával.
Jég ellen
Oszd fel a csapatot 4-5 fős csoportokra. A szituáció: minden csoport elveszett a sarkvidéken, hogy túléljék a nehéz körülményeket, menedéket kell építeniük maguknak. Ez azonban természetesen nem olyan egyszerű. A csapat vezetőjének megfagytak a lábai, ezért nem mozoghat, a csoport többi tagja pedig a hóvihartól semmit nem lát, tehát bekötött szemmel játszanak. A vezetőnek utasításokat kell adnia a többi játékosnak arról, hogy hogyan építsék fel a menedéket.
Vigyázz, akna!
Ehhez a játékhoz egy nagyobb nyitott területre lesz szükség. Jelöljetek ki egy elkerített területet, készítsetek egy útvonalat, ami eljuttat A pontból B pontba, majd helyezz el kisebb-nagyobb tárgyakat rajta véletlenszerűen. Alakítsatok ki 2-4 főből álló csoportokat, minden csoport válasszon valakit, akinek túl kell jutnia az aknamezőn bekötött szemmel. A csoport tagjainak feladata az, hogy szóval segítsék a bekötött szemű társukat. Ha még több izgalomra vágytok, helyezzetek el bizonyos típusú tárgyakat, amiket a bekötött szemű játékosnak össze is kell gyűjtenie.
Találd meg a kincset
Személy szerint az egyik kedvenc csapatépítő játékom, egy igazi klasszikus. A csapat tagjai alkossanak kisebb csoportokot. Minden csoport kap egy listát/térképet/bármit, ami a kincskereséshez mutatja az irányt. Az a csapat nyer, aki először bejut a célba/megszerzi a kincset/stb. Ez a játék akkor izgalmas igazán, ha egy idegen városban tartjátok meg a csapatépítő tréninget.